Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Albínó elefánt Srí-lankán

2008.08.12

A sápadt színű ormányos kora a szakemberek szerint 11 év körül lehet, és egy 17 tagú, tehenekből és fiatal borjakból álló csorda tagja. A természetvédők az elefántot a szingaléz "fehér" szóból Sue-nak nevezték el. Sue-t múlt héten többször is látták a nemzeti park területén kóborolni.

A régió területén hét éve már elterjedt a hír, hogy fehér elefánt tűnt fel, ám a ritka példány létezését akkor nem sikerült megerősíteni. Feltehetően ugyanarról az állatról van szó.

Az albinizmus rendkívül ritka a vadon élő állatoknál. A genetikai eredetű rendellenességben a szervezet nem termeli a melanin nevű festékanyagot, amely a szőr, bőr és szem színéért felelős

Az albinizmusért felelős gén öröklődése recesszív, azaz csak a homozigóta egyed albínó (tehát az albinizmusért felelős gén mindkét alléljának "hibásnak" kell lennie). Ahhoz tehát, hogy Sue-nak albínó borjai szülessenek – feltételezve, hogy Sri Lankán nem él fehér elefántbika –, először olyan rendkívül ritka hímet kell találnia, amely legalább heterozigóta módon hordozza a génváltozatot. Még ekkor is csupán 50 százalék annak az esélye, hogy az utód albínó lesz.

Az albinizmus ritka az elefántoknál (is), ám a populációk csökkenésével és a beltenyészettel a genetikai mutációk kialakulásának valószínűsége nő. Így elméletileg elképzelhető, hogy a jövőben egyre gyakrabban tűnnek majd fel fehér elefántok.

Sue egészségesnek tűnik, ám pigmentjeinek hiánya miatt az albínó állatok hajlamosak bizonyos bőrbetegségekre és látási rendellenességekre. Hópehely, a barcelonai állatkert albínó gorilláját például azért kellett tavaly, 37 éves korában elaltatni, mert bőrrákban szenvedett.

Srí Lankán az erdőirtásokkal folyamatosan szűkül az elefántok élettere is. Jelenleg 4000 ormányos él az országban, mind védett területen, ám néha élelemkeresés során betörnek a művelésbe vont földekre is. Ilyenkor előfordul, hogy a helyiek rálőnek a nagytestű állatra. A fehér elefánt azonban köztudottan szerencsét hoz a buddhista országban, így Sue esetében ettől nem kell tartani.


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

xxxxxxxxx

(Szerencséspénz, 2010.07.02 20:30)

Keress naponta akár 100 euró-t, próbáld ki ingyen! http://szerencsespenz.c8.hu